Műköröm és a manikűr története

A mai értelemben vett műköröm története, egy körmét rágó fogorvossal kezdődött. A saját körmeinek pótlására a körömszéleire ragasztás nélkül helyezett fel fogászatban használt alapanyagot, de ez nem bizonyult tartós megoldásnak. Továbbra is arra próbál megoldást találni, hogy a letört vagy sérült körmöket hogyan tudná esztétikusan pótolni, így 1934-ben ‘Nu Nails’ név alatt forgalomba került a műanyag fogpótlás alapanyagából az úgynevezett tip, ami a saját körömre ragasztható.

A műkörmök térhódítása az 50-es években terjedt el igazán a filmipar tökéletességre törekvésének köszönhetően. A színésznők körmei nem voltak túl szépek, ezért a filmfelvételek idejére, a saját körmeikre vendégkörmöket ragasztottak. Ezek nem bizonyultak tartósnak, így a köröm technikusok segédszövetes ragasztótechnikával próbálkoztak.
A fogorvosok technikáiból sokat merített a műkörmös szakma. A fogpótlások anyagára alapozva létrehozták az első acryl (vagy ahogyan a köznyelv ismeri, porcelán) műkörmöket. Egy gyorsan száradó, 2 komponenses masszát hordtak fel spatulával – a köröm meghosszabbításaként egy sablonra, amit száradás után formáztak. Az anyagfelhordás előtt a természetes körmöket – a jobb tapadás eléréséért – durva csiszolóval érdesítették. A megszilárdult anyag nagyon kemény volt, ezért csiszológéppel formázták majd polírozták.

Két hét elteltével feltöltötték a lenőtt részt. A már kissé megsárgult, a széleken meglazult körmöket egy körömcsípővel távolították el. A körmök gombásodása egyáltalán nem volt ritka, mert a műköröm készítése előtt a baktériumokat, a gomba spórákat és a nedvességet nem távolították el a természetes köröm felszínéről.

A kor követelményeinek megfelelő körömmodellezés a 60-as évek végétől kezdődik az USA-ban, és a 70-es években kerül át Európába.
1974-ben Dr. Nordström egy teljesen új technológiát vezet be. Az új alapanyag monomerei egy rácsszerkezetet alkotnak, mely lényegesen javítja a műköröm ellenálló képességét. Ezt a modellező anyagot már sokkal vékonyabban lehet felhordani a természetes körömre, kiválóan formázható és így minimális után reszelést igényel. Ez az anyag már nem sárgul be és ellenálló az általános háztartási oldószerekkel szemben. A ma használatos műköröm ilyen alapanyagból készül.
1984-ben az UV fényre kötő műköröm alapanyagot, a zselét is ez alapján fejlesztették ki. Magyarországon a 80-as években kezd el a műköröm készítés elterjedni.

A műköröm építés technikája, a formák és díszítések módjai folyamatosan fejlődnek, változnak. A divattrendek egy-egy színt, technikát vagy formát felkapnak, míg másokat elfelejtenek, vagy újjáélesztenek. A divathoz igazodva, vagy tőle függetlenül mindenki megtalálhatja a személyiségéhez, körméhez legmegfelelőbbet, Megszámlálhatatlan színű festék, csillám, és egyéb dísz, akril kézi minták.
Sokszor tapasztalom, hogy a bőség zavarában nem is olyan egyszerű választani!

Alapvető követelmény a manikűrös, és a műkörömépítő képzettsége, a higiénia, és a kiváló alapanyagok használata, de sajnos sokan nem törődnek vele, hogy képzetlenségük (nem tudásuk) súlyos és sokszor maradandó sérüléseket okoz vendégüknek, és árt a körmös szakma presztízsének.

Azt is kiemelném, hogy nagyon sok vendég nem veszi figyelembe, hogy bármilyen jól is van megépítve egy műköröm, nem szerszámnak készült. Vigyázni kell rá, meg kell tanulni viselni, a saját köröm növekedésétől függően kb. kéthetente érdemes összereszeltetni, és időben feltöltetni. Ezzel nem csak a természetes köröm egészsége, hanem a műköröm szépsége és stabilitása is sokáig megőrizhető.

Nem ajánlatos otthon barkácsolva javítgatni, vagy leszedni, mert komoly károkat okoz a természetes körmeiben. Ha valaki elcsábul, de időközben rájön, hogy zavarja a műköröm, az kérje a szakszerű eltávolítást. Aki mindezt nem veszi figyelembe, vagy anyagilag nem engedheti meg magának, annak nem tanácsolom a műkörmök viselését.

Manikűr története

A későbbi korokban az ápolt, színezett vagy éppen extrém hosszúságú körmök viselése luxus volt, a magasabb társadalmi helyzetben élők ezzel szimbolizálták gazdagságukat és jólétüket. A körmök díszítését a földben fellelhető ásványi anyagok, illetve a növényekben lévő színezőanyagok segítségével végezték.

Egyiptomban a fáraók hosszú, aranyból készült pót körmökkel igyekeztek ragyogó isteneikhez hasonlóvá válni. Kleopátra királynő pedig porcelánporból készített és ragasztóhoz hasonló folyadékkal rögzített körmöket viselt.
Az ókori rómaiaknál és görögöknél eleinte csak a férfiak manikűrözték körmeiket, a lábápolásra külön rabszolgákat tartottak. A kézkörmök festésére hennát, arany és ezüst színezéket használtak. A korai Róma, Babilon, és Egyiptom katonai vezérei ajkuk színével azonosra festették körmeiket csata előtt.

A nemesek körmeik (és bőrük) díszítésére hennát használtak. A királyok, királynők körmüket mélyvörösre, az alacsonyabb rendűek pedig halványabb színűre festették.
Kínában méhviaszból, zselatinból, tojásfehérjéből és gumiarábikumból készítettek körömfestéket. A kínai császárok aranyra és ezüstre, a XV. századi Ming dinasztia tagjai pedig feketére és vörösre festették-, rizspapírral vagy selyemmel vonták be, porcelánporral erősítették körmeiket.

A XVII. Században, Júdeában egy igen fájdalmas körömdíszítő eljárást vezettek be: a körömmátrixba tű segítségével festékanyagot juttattak, azaz előre tetoválták a körömsejteket, ami által a körmök festve nőttek.
A korai középkor (“sötét középkor) embere nem igazán törődött a test és körömápolással, sokak számára nem az volt a legfontosabb, hogy ki hogy néz ki.
A reneszánsz idején azonban ismét előtérbe került a test és körömápolás, és nemcsak a nők, hanem a férfiak is festették-díszítették körmeiket. Eleinte kínzóeszközre emlékeztető „szerszámokkal” reszelték hegyesre, majd bőrdarabkával polírozták körmeiket.

A manikűr kíméletes módszere az 1800-as évek első felében vált ismeretessé, amikor Dr. Sitté, Fülöp Lajos király lábápoló orvosa, fogászati eszközökből körömreszelőt és spatulából körömágyápolót készített.
Az 1900-ból származó feljegyzések már arról számolnak be, hogy a köröm vágására ollót használtak, körömcsiszolásra pedig fémreszelőt. Mindennek a jelentősége a fertőtlenítés alkalmazásával mutatkozott meg.
1917 után sokféle találmány gyorsította a körömápolás fejlődését, megjelentek a csiszolóporos reszelők, körömbőr eltávolítók, folyékony lakkok.
A „modern” körömlakk megszületését az 1920-as években Henry Fordnak köszönhetjük. A Ford T-modellt is jegyző műhelyében használt autófestékek szolgáltak alapul.
Amerikában és Európában az iparosodás kezdetével a körömkozmetika is elterjedt. A nők is gyárakban kezdtek el dolgozni, és mivel nem tudták elviselni a piszkos, szinte kitisztíthatatlan körmeik látványát, fehérre festették a körmeik végét. Ez a módszer lett a mai napig kedvelt francia lakkozás előde.
1932-ben Charles Revlon és kémikus testvére Joseph Revlon kifejlesztette az átlátszó, a világ első pigment tartalmú körömlakkját. A pigmentek lehetővé tették a színek rendkívül széles skáláját.
Marlene Dietrich és Greta Garbo divatba hozták a vérvörös és a pink körömlakkok viseletét. Népszerű volt eben az időben az úgynevezett “Gatsby” stílus is, amikor csak a köröm közepét festették pirosra vagy pinkre, a körömholdat és a körömszéleket nem lakkozták ki.